Törékeny valóság - 1.Fejezet

Sziasztok.

Egy hét várakozás után meghoztam az első fejezetet. Először is ajánlom bétámnak Szylunak, aki annak ellenére, hogy most éretségizik elválalta a bétázást. Továbbiakban ajánlom és köszönöm a fejeztet Lynának, Pupinak és Tenshinek akik az elsők között lettek a rendszeres olvasóim. Lyna külön köszönetet kap még a támogatásáért is, ami nem egy könny dolog velem kapcsolatban.

Nem húzom tovább az időt. Itt az első feji.

1 hónap 3 hét és 2 nap. Ennyi idő van egy jelentős napig. Vajon miért olyan jelentős? Azt nem tudom. Már lassan két hete az agyam elkezdett visszafelé számlálni.

A naptáromban ezt a napot valaki beszínezte és nagy feltűnő betűkkel beleírta: FONTOS.

November 12. Vajon miért olyan nagy cucc? Anna és én már ezen gondolkodunk lassan egy hete. Nem sokra jutottunk, de azért megállapítottunk egy-két tényt is:

1. Nincs senkinek szülinapja, se névnapja.
2. Egy rendes hétfői tanítási nap.
3. Iskolaszünet esélye egyenlő a nullával.

- Hally, mi a baj? – kérdezte Anna a vállamra téve a kezét. – Csak nem megint azon a napon jár az eszed? - Csak bólintottam.

Anna ismer engem legjobban a világon. 10 éves korom óta ismerem és megosztom vele minden gondomat. Ezzel nem csak én vagyok így, hanem ő is. Tudjuk a másikról, hogy kiáll értünk, ha baj van.

- Látom, nagyon izgat téged ez a visszaszámlálás.

- Én meg azt látom, hogy nagyon ismersz – mondtam és belekaroltam. Elindultunk az első óránk fel.

Biológiával kezdtünk Mrs. Murry-vel. Szigorú volt, de ennek ellenére nagyon jól tanított. Aránylag fiatal volt, a 20-as évei közepén járhatott. És mellesleg nemrég ment férjhez a történelem tanárunkhoz.

A terembe menet sokan ránk köszöntek a folyosón. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy végzősök voltunk, másrészt Anna a pompon lányok vezetője.

A suli csapatát az egész országban ismerték, ugyanis barátnőm vezetése alatt egyetlen versenyt se vesztettek még el. Az nem tudom mi ennek az oka, lehet Anna túl jó kapitány. De hát ez nem hátrány, csak előny az iskolára nézve.

Szépen lassan végül csak beértünk a terembe. Hátramentünk a helyünkre, ami a második sorba volt. Ez a hely pont jó volt. Nem volt túl hátul, se túl elől. Hallottuk, amit a tanár mondott, de el is tudtuk magunkat mással foglalni.

Miután leültünk épp próbáltunk volna becsatlakozni a mögöttünk ülő beszélgetésbe, mikor a tanárnő közbeszólt.

- Hally, idejönnél egy pillanatra? – kérdezte kedvesen.

- Természetesen – feleltem és elindultam a tanári asztal felé. Anna kérdő pillantásokat lövellt felém. Én csak megrántottam a vállamat és továbbmentem. Mikor kiértem folytattam a beszélgetést. – Miben segíthetek?

- Hally, tudom sok a felelősséged az utóbbi időkben és nem szívesen terhelnélek …, de ez tantestületi döntés. - Nem tudtam, mit akart ezzel mondani. Egy biztos: nagyon megrémített. – Mr. Ferro úgy gondolja, te vagy erre a feladatra a legmegfelelőbb.

- Tanárnő, tessék kérem a lényegre térni, mert már kezdek NAGYON megijedni – hangsúlyoztam a nagyon szót.

/Szegény lány. Nem elég neki az édesanyja halála, még ezt is a nyakába kell varrnom. /

Hát ez fura volt. Kirázott a hideg. Hiszen a szája meg se mozdult, és ő nem mondana ilyeneket. Vagy mégis? Gondolkodni nem nagyon volt időm, mert máris folytatta.

- Neked kell elkalauzolnod az új diákokat a városba.

Új diákok ebben az isten háta mögötti kisvárosba? Nem hiszek a fülemnek.

- És mikor jönnek? – kérdeztem izgatottan.

- Hát egy olyan egy–másfél hónap – felelte, majd kortyolt egyet a bögréjéből.

/Igaza volt Billnek, tényleg nagyon feldobta ez a kis megbízatás./

Már megint ez a hang. Pedig most iszik! Ha ez nem elég különös, a hang a fejembe szól, mint egy gondolat.

Már épp indultam volna vissza a helyemre a kusza gondolataimmal a fejemben, amikor a tanárnő utánam szólt.

- Hally, lenne itt még valami. – Megálltam és visszafordultam Mrs. Murry felé. – Ez az egész még nagyon friss hír. Jó lenne, ha az elkövetkező egy-két hétben még hanyagolnád a téma megbeszélését a barátaiddal. Legfőképpen Annabellel.

Bólintottam és illedelmesen visszamentem a helyemre. Bántott ez az egész titkolózós ügy. Anna a legjobb barátom és előtte még soha nem volt titkom. És ha rákérdez, vajon mit mondok majd neki?

Sajnos nagy pechemre jól ismertem Annat. Még alig ültem le mellé, máris rákérdezett. Épp kezdtem volna neki magyarázni, hogy ez az egész egy bonyolult és hosszú ügy. Na meg hétpecsétes titok a tanárnő szerint, de majd két hét múlva már elmondhatom neki is és az egész iskolának, amikor nagy megkönnyebbülésemre megszólalt a csengő.

Nagy kő esett le a szívemről. Persze Anna duzzogva vette tudomásul, hogy nem lesz okosabb. Szegény azt hiszi, majd szünetbe mindent megtud. Sajna, ez nem ilyen egyszerű. Pedig ha tudná, még két hét kemény várakozás vár rá a tudatlanság homályában! Még belegondolni sem merek.

Ebben a pillanatban egy papírlapot csúsztatott elém, rajta az ő gyöngybetűivel.

Na mit akart? Nagy bajba kerültél?

Elolvastam és semmitmondóan megcsóváltam a fejemet, majd válaszoltam.

Nem.

Szegény csak duzzogva olvasta a válaszomat, majd ismét körmölni kezdett. Elfojtottam egy feltörni készülő nevetést, így csak mosolyra húztam a számat.

Ha nincs kedved írogatni, akkor majd szünetben megbeszéljük.

Elmosolyodtam. Csak nem adja fel. Olyan makacs, mint egy öszvér.

Nem lehet.

Írtam és csúsztattam vissza a lapot. Annabellnek ez a válasz se tetszett. Látszott rajta, hogy mindjárt felőrli a düh, ha nem kap rendes választ. Csak egy csöppet ideges lett, és ez nem csak nekem tűnt fel.

- Annabell! Hally! - szolt ránk a tanár szigorúan.

Tudtam a tanárnő mire gondol, és szerintem Anna is vette a lapot, mert nem jött újabb levél.

Az óra hátralevő része egész nyugodtan telt el. Az óra elég izgis volt. Egy jól intézett válasszal még egy ötöst is beszereztem. A nap hátralevő része is ilyen volt. Sikerült még két ötöst és egy négyest bezsebelnem. Anna nem kérdezgetett ma már többet. Ennek több oka volt.

Egy: nem volt ma több óránk.

Kettő: nagyon lefoglalta a közelgő versenyre való készülés.

Három: próbáltam egész nap kerülni. (Mint látszik, elég sok sikerrel.)

Ez a viselkedés viszont nem rám vall. Viszont ahogy a mondás tartja „Szerelemben, háborúban mindent szabad.” Habár itt se szerelemről, se igazi háborúról nem beszélhetünk, de akkor is jól hangzik. Viszont ha Anna ki akar belőlem szedni valamit, azt könnyen megteszi. Megvannak a gyenge pontjaim, és ezt ő nagyon jól ismeri.

A legjobb fegyvere, amivel akármit ki tud belőlem szedni, még olyasvalamit is, amiről én nem tudok (habár ezt nem tudom, hogyan csinálja), az a bankkártya.

Anyu halála óta nem bővelkedünk annyi pénzben, ellenben barátnőmmel. Az anyjának egy menő butikja volt Port Angeles-ben. Általában, ha vesztegetésről volt szó ott kötöttünk ki.

Hozzánk visszatérve apa anya halála óta nem volt a régi. A bánatát a munkába fojtotta, ámde ez nem volt a legmegfelelőbb módja ennek. Így nem volt tökéletes a munkájában. Anya gyönyörűen festett, ezért ő a galériából nyerte a családi bevételt.

Ámde mióta meghalt, nem nagyon ment semmi. Apa teljesítménye egyenlő lett a 0-val, mégis minden ideét arra fecsérelte. Így minden az én nyakamba szakadt.

Egy átlagos 17 éves lány voltam, de hirtelen én lettem a család agya. Ez így helyes? Nagyon nem, de ez van, nincs mit tenni. Egyetlen vigaszom az, hogy van egy szerető nagymamám és nagypapám. Nélkülük és persze a barátaim nélkül nehezen vészeltem volna át ezt az időszakot.

- Hally, jól vagy? - kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Megfordultam és nagy meglepetésemre Matt állt a hátam mögött.

Hú, Matt, mit is kell tudni róla? Először is, a suli legszívdöglesztőbb pasija és kiskorom óta a barátom. A félreértés elkerülése végett nem a pasim, csak szimplán a barátom.

Az igazat megvallva, tényleg nem utasítanám vissza, mert hülye az, aki nem látja benne a szépet. Azok a ragyogó aranybarna szemei és az a meseszép haja, és nem is beszélve izmos testéről. Csak egy a bökkenő, én nem vagyok az esete. Habár ezt ki tudja? Csakis Matt, senki más. Habár ő is ugyanúgy mindenben mellettem állt az elmúlt időszakban, mint Annabell, talán egy kicsit jobban is.

- Nem, nem vagyok jól. Már vagy fél éve nem vagyok jól, ha nem vetted volna észre – törtek fel belőlem az indulatok, és vele együtt a könnyek is. Még szerencse, hogy a parkolóban vagyunk és nem az iskolába.

- Nyugi csajszi, minden rendben lesz – mondta és letörölte a szememből előtörő könnycseppeket. – Úgy nézem, rád férne egy fuvar. Elvihetlek? –kérdezte lovagiasan egy csintalan félmosollyal az arcán.

Csak kurtán bólintottam és elindultunk a kocsija felé. Egy ideig némán ültünk a kocsiban. Matt úgy tűnt megelégelte a csendet, mert ő szolalt meg előbb.

- Figyelj, lehet egy kérésem?

- Attól függ mi az.

- Legelőször varázsolj egy mosolyt az arcodra, mert addig nem tárgyalok veled. – Egy béna műmosolyt bírtam csak előcsikarni, de azt se a legmeggyőzőbb fajtából. Úgy tűnik neki ez is elég volt, mert folytatta. – Tudnál segíteni magyarból? Nem nagyon megy mostanság, és nem szívesen kerülnék ki a csapatból.

Tényleg, említettem már, hogy Dögös Szívdöglesztő Barát Matt a suli rögbi csapatának a kapitánya?

Igen, ilyen az én formám. Egy rakás tehetséggel vagyok körülvéve, csak én vagyok ilyen szerencsétlen. A legjobb barátnőm a pompon lányok, a legjobb barátom pedig a rögbi csapat kapitánya. Ez már szinte törvényellenes, de hát ez van, nincs mit tenni.

- Persze, szívesen.

Válasznak csak egy újabb csintalan félmosolyt kaptam, ami valami csoda folytán engem is jó kedvre derített.

Ez az előnye annak, ha Matt a barátod, és ezért is szeretek vele lenni. Csak egy apró kis szívesség, vagy netán egy kérdés és máris elillan a rosszkedv, és helyét elfoglalja a derűs boldogság.

Anna szerint teljesen összeillünk. Már majdnem indított is egy hadjáratot, aminek a következménye az lett volna (mármint barátnőm szerint), hogy összejövünk. Az én véleményem persze határozottan és egyszerűen az, hogy NEM. Nagy szerencsémre időben leállítottam, mielőtt tönkretett volna egy hosszú idő óta tartó barátságot.

- Na, mikor kezdjük? – kérdeztem.

- Szerda kivételével minden nap edzés. Szóval marad a szerda – felelte és elgondolkozva hozzátette: – Mármint ha neked jó.

- Persze, persze – vágtam rá habozás nélkül. Erre megint csak azzal a cuki mosolyával válaszolt, mire önkéntelenül elmosolyodtam.

Szépen lassan megérkeztünk a házunkhoz. Nem volt hatalmas, de nem is volt kicsi. Pontosan tökéletes. Szeretek itt élni, még a kelekótya időjárást leszámítva is. Főleg a kert hátsó végében elterülő erdőt szerettem. Sokat jártam oda mostanság gondolkodni.

Valahogy megnyugtat a természet közelsége. Ez egy új hóbortom volt. Féléve még utáltam itt lakni, azonban anya halála óta minden megváltozott. Hirtelen más szemszögből láttam az egész várost. Felfedeztem benne a pozitív dolgokat, és ennek része volt az erdőm is. Mintha anya halála felnyitotta volna a szememet. Mintha az elvesztése végett új dolog került volna a középpontba. És ez a dolog nem más mint:

FORKS.

Kömikat lécci írjatok nekem. Én ebből tanulok.

Puszi

Lexi