2010. július 9.

Egy hatalmas nagy bocsánatkérés...

Sziasztik!

Bevallom az utóbbi időben nagyon elhanyagoltalak benneteket. Tudom a nyár nem lenne a legjobb kifogás, de én szegény nyárra fogom. Ugyan is nincs olyan sok időm mióta beköszöntött a nyár...
Már egyből első héten nyaralni mentünk, majd egy-két nap segitség itthon, utánna meg osztálytárs jött hozzám, és én is mentem hozzájuk... Szóval eltelt egy hónap és én nem tudtam frisset hozni nektek...

Viszont még a héten legalább az ízelitőt megkapjátok és a jövőhét folyamán meg majd jön a feji is... mármint remélhetőleg...

Ajánlom addig is figyelmetekben nővérem minyuu blogját ahol én vagyok a béta, és a blog iszonyatosan jó...

Kérlek komizzatok nálla, és igérem nem fog a történet csalódást okozni nektek...

Puszi, és köszönöm a türelmeteket

Lexi


U.I.: Ja és tettem fel egy új kinézetet is a régi hejett... Asszem ez már a harmadik... Remélem tetszik.

2010. május 31.

Törékeny valóság - 3.Fejezet

Sziasztok!

Bocsi, bocsi, bocsi, hogy ilyen sokat késett a feji, de msot itt van és olvashatjátok. Remélem ez is tetszik majd, mint az eddigiek. Azt nem tudom, hogy mikor jön a kövi feji, de majd jön ha jön.

Köszi Szylu, hogy ilyen gyorsan bétáztál. Amugy ajánlom a fejit mint mindig most is Lynának békülés képpen. Lyna mocsáss meg nekem.

A szívem hirtelen egyre gyorsabban kezdett verni. Félő volt, mindjárt kiugrik a helyéről. A légzésem is egyenlőtlenné vált, hol felgyorsult, hol kihagyott. El se tudtam képzelni, mi lehet az, amit akar nekem mondani, de ez az egész olyan meghitt volt. Egyrészt romantikusnak is hatott. Tudtam nem vár választ, de én mégis válaszoltam.

- Igen. - A hangom bizonytalanságot tükrözött. Ez köszönhető volt annak, hogy fél perce még bőgtem, mint egy csecsemő.

Ekkor halk kopogásra lettünk figyelmesek. Hirtelen felpattantam Matt öléből, és ő is felállt, és nem maradt nyoma az előbbi meghittségnek. Kitöröltem a szememből az utolsó, kósza könnycseppeket és feleltem illedelmesen.

- Szabad.

- Sziasztok, fiatalok. Hogy megy a tanulás? - jött be apu és kérdezte kedvesen.

- Üdv Mr. Strochord! - köszöntötte Matt aput illedelmesen. - Elég jól haladunk! - jelentette ki büszkén, habár azt pondosan nem tudtam, mire is büszke. Egy percet se tanultunk mióta megjöttünk.

- Aha, azt látom - felelte unottan a két táska felé nézve, amit még ki se nyitottunk. - A nagyi üzeni, hogy jöhettek enni.

- Köszi szépen, mindjárt megyünk.

Apa kiment, de az ajtót nyitva hagyta. Láttam, amint a dolgozó szobája felé veszi az irányt. Ez remek, már enni se nagyon eszik. Ennek nem lesz jó vége.

Ezek után odamentem Matt mellé, a kezét megfogtam és a szemébe néztem, hogy újra meglegyen az a hangulat, amit az előbb apu megzavart.

- Az előbb mondani akartál valamit - mondtam félénken.

- Igen – felelte és egy puszit nyomott a homlokomra - evés után el is mondom. - felelte, és a lépcső felé kezdett húzni, majd a szobából kiérve elengedte a kezemet.

- Mrs. Harfstruff ez a leves isteni - jelentette ki Matt a második tányér után.

- Majd a második után beszélj, ha azt megkóstoltad, mind a 10 ujjadat megnyalod - jelentettem ki makacsul.

- És hogy megy a tanulás? - kérdezte papa.

Matt és én összenéztünk. Egy mosoly ült ki az arcára, majd elgondolkozott egy kicsit.

- Egész jól - felelte és egy csintalan mosolyt küldött felém.

Én csak ültem és az üres tányéromat bámultam. Szépen lassan mindenki befejezte a leves evését. Felálltam és elvittem a leveses tányérokat. Utána elvittem a leveses fazekat és a helyére azt a tálat hoztam, amibe a második volt. Miután mindenki szedett magának, csak utána szedtem én is.

Mivel nem voltam olyan hű, de éhes, csak egy keveset szedtem magamnak. Ez egyből feltűnt mindenkinek, de csak rosszalló pillantásokat vetettek rám. Egyvalakit kivéve. Matt megfogta a kanalat és tett még eggyel a tányéromra, majd szigorúan megszólalt.

- Ezt tessék megenni. - Olyan hangnembe beszélt, hogy önkéntelenül is mosolyognom kellett.

- Igen is apuci - feleltem gúnyosan. Végül Matt is elmosolyodott. Azzal a kedvenc mosolyommal. Megint olvadozni kezdtem tőle, mint mindig.

" Valaki töröljön majd fel" - gondoltam.

- Ki emleget itt apucit? - dugta be apa a fejét az ajtón.

- Gyere te is enni Henry - szólt neki nagyi -, a végén elhűl az étel.

- Az legyen a legkisebb probléma. Úgyis ott a mikró, megmelegítem, ha kell. – mondta, majd elindult felém.

Csak a szememet forgattam. Ez így nem jó, ha nem eszik semmit. Valamit neki is csak ennie kéne. Jó tudom ő felnőtt meg minden, de ez akkor se egészséges. Ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki kiveszi a kezemből a kanalat. Felnéztem és apu tette épp a szájába a falatot.

- Héj az, az én kajám! - szóltam rá egy oktávval a szokott hangom felett.

- Nem az előbb reklamáltál, mert nem akarsz enni? - kérdezte a mellettem ülő barátom.

- Jól van na, de akkor se kéne megennie azt, ami ez enyém - kötöttem az ebet a karóhoz. Nagyon makacs vagyok, és ezt mindenki tudta is. Sőt, amit akarok azt mindig el is érem. Apa letette a kanalat a tányérom szélére és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Most viszont megyek, mert még dolgom van - mondta, és még egy puszit nyomott az arcomra. Ezek után leakasztotta a kocsi kulcsot és kiment a garázsba.

Evés után a tányérokat a mosogatóba tettük és mondtam mamának, hogy hagyja csak, majd mi elmosogatunk. A mosogatást közös megegyezéssel hajtottuk végre. Én elmostam a tányérokat, Matt pedig elöblítette azokat. Egy ideig minden rendesen ment, de miután én teljesen véletlen - minden szánt szándék nélkül - összekentem a habbal, ő kihúzta a csap fejét és lelocsolt.

Egy halkat sikítottam a hirtelen kapott hideg víz érintése után, de gyorsan összeszedtem magam. Közelebb léptem, és egy újabb adag habbal jutalmaztam, de most már az arcába. Viszonzásképpen ismét lelocsolt, és ez így ment addig, míg mama meg nem jelent az ajtóba, és véget nem vetett a mókának.

- Gyerekek, mi ez a kia... - be se bírta fejezni a mondatot, mert megláttam mit történt a padlóval. Mi is csak most vettük szemügyre a konyhát. Csakugyan nagy volt a baj. – Jesszusom, az egész konyha úszik a habos víztől. Mit csináltatok itt? - kérdezte, majd eltűnt a garázsban, és fél perc múlva egy felmosóval tért vissza. - Indulás tanulni! - felelte idegesen, és a felmosóval felénk csapott.

Teljesen leblokkoltam, de Matt még időbe észbekapott. Megfogta a kezemet és a lépcső felé vette az irányt. Ezután én is kapcsoltam, hogy menekülni kéne.

A szobámban fekszem a földön. Matt az ágyon ül. Már vagy fél órája így vagyunk és ugyanazt az anyagot próbálom a fejébe verni, nem sok sikerrel. Az előző két részt nagyon könnyen megtanulta, de ezt?

- Szerintem ezt már hagyjuk. Ha valami megmaradt ebből benned, az már fél siker - adtam fel. - Most viszont térjünk vissza az ebéd előtti témára.

Matt először csak a szemét forgatta, majd átült a hintaszékbe. Időközben felültem, így mindezt jobban tudtam követni. Ezután rosszalló pillantásokat lövelltem felé. Ő viszont csak megfogta a kezemet, segített fölállni, és az ölébe húzott.

Ugyanúgy belenézett a szemembe, mint a múltkor, megteremtve köztünk ismét azt a meghitt hangulatot. Imádtam a szeme színét. Azonban csodálatos aranybarna színe nem volt mindig ilyen. Pár éve eltűnt egy kis időre, úgy körülbelül fél évre, vagy egy kicsit többre. Miután visszatért a szeme már ilyen aranybarna volt. Habár néha fekete színbe is átvált, de az kb. hetente egyszer-kétszer fordul elő. Ez eléggé furává tette, de attól, hogy ilyen fura volt, még jobban tetszett.

- Na, mond már! - szóltam rá kissé idegesen, de a hangomból inkább a kíváncsiság hangzott.

- Emlékszel arra az időre, mikor eltűntem? - kérdezte. Furcsa, hogy ő is pont ezt az időt emlegeti. Csak egy kurtát bólintottam. - Miután visszatértem, minden megváltozott. Hirtelen más szemmel kezdtem nézni a világot, és vele együtt az embereket is.

Csak furcsán néztem rá. Nem lett volna szívem félbeszakítani, de elég sok kérdés merült fel bennem ezen pár mondata alatt. Amint látta a tekintetemet, rögtön kapcsolt, hogy valami nem világos.

- A történet miértje hosszú és bonyolult. Egyszer persze azt a történetet is elmondom neked, de annak még nincs itt az ideje. Most egy sokkal másabb és boldogabb dolognak jött el az ideje.

A szívem úgy vert a mellkasomban, mintha bármelyik pillanatban kiugrana a helyéről. A lélegzetem is kihagyott néha. Tekintete az enyémbe fúródott, és nem bírtam nem rá koncentrálni. Arra a gyönyörű aranybarna íriszére. Ahogy hideg kezével gyengéden fogta az államat. Mint valami természetfeletti lény. A külvilágot kizártunk a beszélgetésünkből. Csak Ő és én. Én és Ő.

- Régóta el akartam, már neked mondani. Szerintem most jött le az ideje. - Egy kicsit habozott, majd kijelentette. - Hally, szeretlek.

U.I.: Emberek ne öljetek meg a föggővég miatt...

2010. május 22.

Új kinézet

Sziasztok!

Mint észrevettétek új kinézetet kapott az oldal. A kinézet nem saját, de nagyon tetszett. Nagyon köszönöm dumDum-nak aki segített kiválasztani ezt a kinézetet a sok közül.
Remélem mindenkinek tetszik. A véleményeket várom.

U.I.: És kitartás emberek elméletileg ( ha nem jön közbe semmi ) holnap friss.

Puszi

Lexi

2010. május 20.

Ízelitő a 3.fejiből

Szijasztok.

Bevallom az utóbbi egy hétben nem nagyon hallottatok rólam. Ennek esküszöm megvan az oka. A héten vizsgáztam 2 tantárgyból is, és az előző időkbe arra készültem ezerrel. Viszont a jó hír, hogy újra élek és virulok, egészen június első feléig. Utána eltűnök egy kis időre ( újabb vizsga tanulás miatt, ami szóbeli lesz ), de utána újra hozom a fejiket a nyár folyamán rendszeresen.

Na, de nem nagyon húzom tovább az időt itt a várva várt előzetes.

"...A szívem úgy vert a mellkasomban, mintha bármelyik pillanatban kiugrana a helyéről. A lélegzetem, is kihagyott néha. Tekintete az enyémbe fúródott, és nem bírtam nem rá koncentrálni. Arra a gyönyörű aranybarna íriszére. Ahogy hideg kezével gyengéden fogta az államat. Mint valami természetfeletti lény. A külvilágot kizártunk a beszélgetésünkből. Csak Ő és én. Én és Ő.

- Régóta el akartam, már neked mondani. Szerintem most jött le az ideje. - egy kicsit habozott, majd kijelentette. - ..."

U.I.: Emberek, ne öljetek meg. Tudom, hogy ez egy kicsit kegyetlenre sikerült ( ugyanúgy mint az előző feji vége ), de nem az én hibám azt a részt csakis Lyna választotta. Őt kell érte meglincselni nem engem.

Puszi

Lexi

2010. május 9.

Törékeny valóság - 2.Fejezet

Sziasztok.

Megjött a várva várt 2.fejezet. kicsit rövidebb lett mint az előző, de ennek megvan az oka. A fejit ajánlom Lynának kiengesztelésül a héten elkövetett baklövéseimért, amivel rendszeresen felhúztam az anyát. Remélem kiengesztelem ennyivel.
Köszönöm a támogatást a 10 rendszeres olvasómnak, és azoknak akik komiztak az előző fejihez.



- Hally, figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezte Matt kicsit dühösen.

- Jaj, bocsi. Csak kicsit elbambultam - feleltem bűnbánóan. - Mit is mondtál?

- Csak megkérdeztem, kezdhetnénk-e ma a tanulást.

Kicsit elgondolkoztam. Ma nem kell főznöm, mert Harfstruff nagyi elintézi helyettem. A takarítás se mai munka, így a válasz egyértelmű.

- Természetesen.

- Az király - felelte és leállította a motort. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót.

" Milyen úriember" - jelentettem ki magamba.

A kocsi feljárón állt meg, így a garázson keresztül mentünk be a házba. Az ajtó a konyhába nyílt, ami egybe volt az étkezővel. Ez a hely volt nagyi kedvenc helye. Most is épp itt sertepertélt.

- Szia, Nagyi - köszöntem neki.

- Jó napot Mrs. Harfstruff - köszönt Matt is.

Mama szereti, ha Matt nálunk van. Főleg az utóbbi időben. Ugyanis tudta, ha vele vagyok, akkor kirángat az önsajnálatból (ami az utóbbi időben néha átveszi felettem a hatalmat) és jó kedvre derít.

- Szia, drágaságom - felelte nagyi, majd gyorsan hozzátette. - És neked is szia, Matt. Milyen napod volt? - kérdezte tőlem, majd a választ meg se várva máris Mattet kezdte a kérdések bombázásával ostromolni. - Örülök, hogy itt vagy. Már régen láttalak. – Igen, a reggel az tényleg rég volt. – Jesszusom, milyen sovány vagy. Eszel te rendesen? Sebaj, maradsz vacsorára. Gyümölcsleves lesz vadassal. Menjetek csak fel, majd szólok, ha kész van.

Csak belekaroltam és elkezdtem húzni a nappaliba vezető ajtó felé. A számítógépasztal előtt papa nagyban nyomta az ultipartit. Mögé lopóztam és egy puszit nyomtam az arcára, majd köszöntem.

- Szia papi. Hogy jönnek a lapok? - kérdeztem kedvesen, majd fürkészni kezdtem a monitort. Nem vagyok nagy ultis, de gyakran szoktam nézni, ahogy papa játszik és így sok minden rám ragadt.

- Hát jönnek, de nem úgy, ahogy kellenének.

- Üdv Mr. Harfstruff - szólalt meg Matt a háttérbe.

- Á, az én fogadott kis unokám is itt van. Mi okból tisztelhetünk köreinkbe? - kérdezte papa a szemét levéve a monitorról.

- Csak egy kis magyart tanulni jöttem - felelte illedelmesen.

- Na, akkor menjetek tanulni - felelte papa.

- Jó játékot - mondtam és elindultunk az emeletre.

A lépcső a nappaliból vezetett az emeletre. Még nem értük le a lépcső tetejét, amikor furcsa hiányérzetem lett. Túl könnyű a táskám. Várjunk csak egy percet, nincs is nálam a táskám. Megfordultam, hogy kimenjek érte. Mivel Matt mögöttem jött, egyenesen a mellkasába ütköztem.

- Hová, hová ilyen sietősen? - kérdezte kedvesen, némi humorral és egy mosollyal az arcán.

- Jaj bocsi csak a táskám... - kezdtem el a mentegetőzet, de ujját a számra tette, majd egy kicsit elfordult és láttam, hogy a táskám ott lóg a vállán.

- Oh... - csak ennyit bírtam kinyögni. " Tényleg úriember, kétség se fér hozzá" - gondoltam magamban.

A szobám a lépcső mellett van. Nagy szerencsémre az erdő felé néz. Régen nem szerettem, majdnem cseréltem is anyuval, de most már örülök neki, hogy apa nem ment bele a cserébe. A falak halványlilára vannak festve, amire még anya festett gyönyörű virágokat.

A szobámba még többek között van egy ágy, számítógépasztal, szekrény, könyvespolc rengeteg könyvvel és a legnagyobb kincsem: anya hintaszéke. Sok emlék fűzött ehhez. Mikor kicsi voltam anya csak úgy tudott elaltatni, ha beleült és álomba ringatott.

Az emlékek csak úgy előtörtek belőlem. Csak azt éreztem, amint Matt magához szorít, elkezd velem hátrálni, majd leül és engem is magával húz. Aztán előre hátra hintáztatott.

- Nyugi Hally, nincs semmi baj - hallottam a hangját, ami egy nyüszögő, hisztérikus sírással vegyült. Vajon mi volt az a hang? A válasz egyszerű és kézenfekvő: ÉN.

Egy ideig így ültünk, de azt nem tudom megmondani meddig. Szépen lassan arra lettem figyelmes, hogy Matt keze, ami eddig a hátamon volt, most eltűnt. Utána éreztem, amint a szememből törli ki a könnycseppeket. Majd a kezét az állam alá csúsztatta és felemelte. Egyenesen gyönyörű aranybarna szemeibe néztem. A tekintete fogva tartotta az enyémet. Ha akartam volna, se tudom róla levenni a szememet, de nem is akartam. A látványa megnyugtatott.

- Hally, el kell mondanom neked valamit - kezdett bele lágy hangon.



Komit ide is mindenkitől várok.

Puszi

Lexi

2010. május 2.

Törékeny valóság - 1.Fejezet

Sziasztok.

Egy hét várakozás után meghoztam az első fejezetet. Először is ajánlom bétámnak Szylunak, aki annak ellenére, hogy most éretségizik elválalta a bétázást. Továbbiakban ajánlom és köszönöm a fejeztet Lynának, Pupinak és Tenshinek akik az elsők között lettek a rendszeres olvasóim. Lyna külön köszönetet kap még a támogatásáért is, ami nem egy könny dolog velem kapcsolatban.

Nem húzom tovább az időt. Itt az első feji.

1 hónap 3 hét és 2 nap. Ennyi idő van egy jelentős napig. Vajon miért olyan jelentős? Azt nem tudom. Már lassan két hete az agyam elkezdett visszafelé számlálni.

A naptáromban ezt a napot valaki beszínezte és nagy feltűnő betűkkel beleírta: FONTOS.

November 12. Vajon miért olyan nagy cucc? Anna és én már ezen gondolkodunk lassan egy hete. Nem sokra jutottunk, de azért megállapítottunk egy-két tényt is:

  1. Nincs senkinek szülinapja, se névnapja.
  2. Egy rendes hétfői tanítási nap.
  3. Iskolaszünet esélye egyenlő a nullával.

- Hally, mi a baj? – kérdezte Anna a vállamra téve a kezét. – Csak nem megint azon a napon jár az eszed? - Csak bólintottam.

Anna ismer engem legjobban a világon. 10 éves korom óta ismerem és megosztom vele minden gondomat. Ezzel nem csak én vagyok így, hanem ő is. Tudjuk a másikról, hogy kiáll értünk, ha baj van.

- Látom, nagyon izgat téged ez a visszaszámlálás.

- Én meg azt látom, hogy nagyon ismersz – mondtam és belekaroltam. Elindultunk az első óránk fel.

Biológiával kezdtünk Mrs. Murry-vel. Szigorú volt, de ennek ellenére nagyon jól tanított. Aránylag fiatal volt, a 20-as évei közepén járhatott. És mellesleg nemrég ment férjhez a történelem tanárunkhoz.

A terembe menet sokan ránk köszöntek a folyosón. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy végzősök voltunk, másrészt Anna a pompon lányok vezetője.

A suli csapatát az egész országban ismerték, ugyanis barátnőm vezetése alatt egyetlen versenyt se vesztettek még el. Az nem tudom mi ennek az oka, lehet Anna túl jó kapitány. De hát ez nem hátrány, csak előny az iskolára nézve.

Szépen lassan végül csak beértünk a terembe. Hátramentünk a helyünkre, ami a második sorba volt. Ez a hely pont jó volt. Nem volt túl hátul, se túl elől. Hallottuk, amit a tanár mondott, de el is tudtuk magunkat mással foglalni.

Miután leültünk épp próbáltunk volna becsatlakozni a mögöttünk ülő beszélgetésbe, mikor a tanárnő közbeszólt.

- Hally, idejönnél egy pillanatra? – kérdezte kedvesen.

- Természetesen – feleltem és elindultam a tanári asztal felé. Anna kérdő pillantásokat lövellt felém. Én csak megrántottam a vállamat és továbbmentem. Mikor kiértem folytattam a beszélgetést. – Miben segíthetek?

- Hally, tudom sok a felelősséged az utóbbi időkben és nem szívesen terhelnélek …, de ez tantestületi döntés. - Nem tudtam, mit akart ezzel mondani. Egy biztos: nagyon megrémített. – Mr. Ferro úgy gondolja, te vagy erre a feladatra a legmegfelelőbb.

- Tanárnő, tessék kérem a lényegre térni, mert már kezdek NAGYON megijedni – hangsúlyoztam a nagyon szót.

/Szegény lány. Nem elég neki az édesanyja halála, még ezt is a nyakába kell varrnom. /

Hát ez fura volt. Kirázott a hideg. Hiszen a szája meg se mozdult, és ő nem mondana ilyeneket. Vagy mégis? Gondolkodni nem nagyon volt időm, mert máris folytatta.

- Neked kell elkalauzolnod az új diákokat a városba.

Új diákok ebben az isten háta mögötti kisvárosba? Nem hiszek a fülemnek.

- És mikor jönnek? – kérdeztem izgatottan.

- Hát egy olyan egy–másfél hónap – felelte, majd kortyolt egyet a bögréjéből.

/Igaza volt Billnek, tényleg nagyon feldobta ez a kis megbízatás./

Már megint ez a hang. Pedig most iszik! Ha ez nem elég különös, a hang a fejembe szól, mint egy gondolat.

Már épp indultam volna vissza a helyemre a kusza gondolataimmal a fejemben, amikor a tanárnő utánam szólt.

- Hally, lenne itt még valami. – Megálltam és visszafordultam Mrs. Murry felé. – Ez az egész még nagyon friss hír. Jó lenne, ha az elkövetkező egy-két hétben még hanyagolnád a téma megbeszélését a barátaiddal. Legfőképpen Annabellel.

Bólintottam és illedelmesen visszamentem a helyemre. Bántott ez az egész titkolózós ügy. Anna a legjobb barátom és előtte még soha nem volt titkom. És ha rákérdez, vajon mit mondok majd neki?

Sajnos nagy pechemre jól ismertem Annat. Még alig ültem le mellé, máris rákérdezett. Épp kezdtem volna neki magyarázni, hogy ez az egész egy bonyolult és hosszú ügy. Na meg hétpecsétes titok a tanárnő szerint, de majd két hét múlva már elmondhatom neki is és az egész iskolának, amikor nagy megkönnyebbülésemre megszólalt a csengő.

Nagy kő esett le a szívemről. Persze Anna duzzogva vette tudomásul, hogy nem lesz okosabb. Szegény azt hiszi, majd szünetbe mindent megtud. Sajna, ez nem ilyen egyszerű. Pedig ha tudná, még két hét kemény várakozás vár rá a tudatlanság homályában! Még belegondolni sem merek.

Ebben a pillanatban egy papírlapot csúsztatott elém, rajta az ő gyöngybetűivel.

Na mit akart? Nagy bajba kerültél?

Elolvastam és semmitmondóan megcsóváltam a fejemet, majd válaszoltam.

Nem.

Szegény csak duzzogva olvasta a válaszomat, majd ismét körmölni kezdett. Elfojtottam egy feltörni készülő nevetést, így csak mosolyra húztam a számat.

Ha nincs kedved írogatni, akkor majd szünetben megbeszéljük.

Elmosolyodtam. Csak nem adja fel. Olyan makacs, mint egy öszvér.

Nem lehet.

Írtam és csúsztattam vissza a lapot. Annabellnek ez a válasz se tetszett. Látszott rajta, hogy mindjárt felőrli a düh, ha nem kap rendes választ. Csak egy csöppet ideges lett, és ez nem csak nekem tűnt fel.

- Annabell! Hally! - szolt ránk a tanár szigorúan.

Tudtam a tanárnő mire gondol, és szerintem Anna is vette a lapot, mert nem jött újabb levél.

Az óra hátralevő része egész nyugodtan telt el. Az óra elég izgis volt. Egy jól intézett válasszal még egy ötöst is beszereztem. A nap hátralevő része is ilyen volt. Sikerült még két ötöst és egy négyest bezsebelnem. Anna nem kérdezgetett ma már többet. Ennek több oka volt.

Egy: nem volt ma több óránk.

Kettő: nagyon lefoglalta a közelgő versenyre való készülés.

Három: próbáltam egész nap kerülni. (Mint látszik, elég sok sikerrel.)

Ez a viselkedés viszont nem rám vall. Viszont ahogy a mondás tartja „Szerelemben, háborúban mindent szabad.” Habár itt se szerelemről, se igazi háborúról nem beszélhetünk, de akkor is jól hangzik. Viszont ha Anna ki akar belőlem szedni valamit, azt könnyen megteszi. Megvannak a gyenge pontjaim, és ezt ő nagyon jól ismeri.

A legjobb fegyvere, amivel akármit ki tud belőlem szedni, még olyasvalamit is, amiről én nem tudok (habár ezt nem tudom, hogyan csinálja), az a bankkártya.

Anyu halála óta nem bővelkedünk annyi pénzben, ellenben barátnőmmel. Az anyjának egy menő butikja volt Port Angeles-ben. Általában, ha vesztegetésről volt szó ott kötöttünk ki.

Hozzánk visszatérve apa anya halála óta nem volt a régi. A bánatát a munkába fojtotta, ámde ez nem volt a legmegfelelőbb módja ennek. Így nem volt tökéletes a munkájában. Anya gyönyörűen festett, ezért ő a galériából nyerte a családi bevételt.

Ámde mióta meghalt, nem nagyon ment semmi. Apa teljesítménye egyenlő lett a 0-val, mégis minden ideét arra fecsérelte. Így minden az én nyakamba szakadt.

Egy átlagos 17 éves lány voltam, de hirtelen én lettem a család agya. Ez így helyes? Nagyon nem, de ez van, nincs mit tenni. Egyetlen vigaszom az, hogy van egy szerető nagymamám és nagypapám. Nélkülük és persze a barátaim nélkül nehezen vészeltem volna át ezt az időszakot.

- Hally, jól vagy? - kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Megfordultam és nagy meglepetésemre Matt állt a hátam mögött.

Hú, Matt, mit is kell tudni róla? Először is, a suli legszívdöglesztőbb pasija és kiskorom óta a barátom. A félreértés elkerülése végett nem a pasim, csak szimplán a barátom.

Az igazat megvallva, tényleg nem utasítanám vissza, mert hülye az, aki nem látja benne a szépet. Azok a ragyogó aranybarna szemei és az a meseszép haja, és nem is beszélve izmos testéről. Csak egy a bökkenő, én nem vagyok az esete. Habár ezt ki tudja? Csakis Matt, senki más. Habár ő is ugyanúgy mindenben mellettem állt az elmúlt időszakban, mint Annabell, talán egy kicsit jobban is.

- Nem, nem vagyok jól. Már vagy fél éve nem vagyok jól, ha nem vetted volna észre – törtek fel belőlem az indulatok, és vele együtt a könnyek is. Még szerencse, hogy a parkolóban vagyunk és nem az iskolába.

- Nyugi csajszi, minden rendben lesz – mondta és letörölte a szememből előtörő könnycseppeket. – Úgy nézem, rád férne egy fuvar. Elvihetlek? –kérdezte lovagiasan egy csintalan félmosollyal az arcán.

Csak kurtán bólintottam és elindultunk a kocsija felé. Egy ideig némán ültünk a kocsiban. Matt úgy tűnt megelégelte a csendet, mert ő szolalt meg előbb.

- Figyelj, lehet egy kérésem?

- Attól függ mi az.

- Legelőször varázsolj egy mosolyt az arcodra, mert addig nem tárgyalok veled. – Egy béna műmosolyt bírtam csak előcsikarni, de azt se a legmeggyőzőbb fajtából. Úgy tűnik neki ez is elég volt, mert folytatta. – Tudnál segíteni magyarból? Nem nagyon megy mostanság, és nem szívesen kerülnék ki a csapatból.

Tényleg, említettem már, hogy Dögös Szívdöglesztő Barát Matt a suli rögbi csapatának a kapitánya?

Igen, ilyen az én formám. Egy rakás tehetséggel vagyok körülvéve, csak én vagyok ilyen szerencsétlen. A legjobb barátnőm a pompon lányok, a legjobb barátom pedig a rögbi csapat kapitánya. Ez már szinte törvényellenes, de hát ez van, nincs mit tenni.

- Persze, szívesen.

Válasznak csak egy újabb csintalan félmosolyt kaptam, ami valami csoda folytán engem is jó kedvre derített.

Ez az előnye annak, ha Matt a barátod, és ezért is szeretek vele lenni. Csak egy apró kis szívesség, vagy netán egy kérdés és máris elillan a rosszkedv, és helyét elfoglalja a derűs boldogság.

Anna szerint teljesen összeillünk. Már majdnem indított is egy hadjáratot, aminek a következménye az lett volna (mármint barátnőm szerint), hogy összejövünk. Az én véleményem persze határozottan és egyszerűen az, hogy NEM. Nagy szerencsémre időben leállítottam, mielőtt tönkretett volna egy hosszú idő óta tartó barátságot.

- Na, mikor kezdjük? – kérdeztem.

- Szerda kivételével minden nap edzés. Szóval marad a szerda – felelte és elgondolkozva hozzátette: – Mármint ha neked jó.

- Persze, persze – vágtam rá habozás nélkül. Erre megint csak azzal a cuki mosolyával válaszolt, mire önkéntelenül elmosolyodtam.

Szépen lassan megérkeztünk a házunkhoz. Nem volt hatalmas, de nem is volt kicsi. Pontosan tökéletes. Szeretek itt élni, még a kelekótya időjárást leszámítva is. Főleg a kert hátsó végében elterülő erdőt szerettem. Sokat jártam oda mostanság gondolkodni.

Valahogy megnyugtat a természet közelsége. Ez egy új hóbortom volt. Féléve még utáltam itt lakni, azonban anya halála óta minden megváltozott. Hirtelen más szemszögből láttam az egész várost. Felfedeztem benne a pozitív dolgokat, és ennek része volt az erdőm is. Mintha anya halála felnyitotta volna a szememet. Mintha az elvesztése végett új dolog került volna a középpontba. És ez a dolog nem más mint:

FORKS.



Kömikat lécci írjatok nekem. Én ebből tanulok.

Puszi

Lexi


2010. április 25.

Ismertető

Sziasztok

Mint igértem hozom nektek az ismertetőt.
Nem saját gyártmány, nagy köszönet érte Tenshi-nek.
Na de nem húzom tovább az időt. Egyszó mint száz itt az ismertető.


Van egy lány, egy kisvárosban él a neve Hally. Kicsit zizzent, de ki nem az? Napok óta egy dátum kattog az agyában, vajon mit jelenthet? Senki se tudja... Ha szereted a poénos, romantikus, vámpíros könyveket, akkor ez a történet pont neked való. Láss hozzá és járd az álmok útját! Jó olvasást.

Na kinek mi a véleménye?
Az első feji a hét közepén kerül majd fel.

Addigis

puszi

Lexi

2010. április 20.

Sziasztok

Ezt a blogot azért hoztam létere mert a szerintem legsikeresebb eddig belekezdett storymat ti is olvashassátok. Egy kis ismertetőt még a héten kaptok és jövőhéten hozom az első fejezetet.

Egy valamire szeretnélek titeket megkérni. Ha elolvastad és van hozzáfűznivalód ( akár negatív, akár pozitív ) kélek oszd meg velem.

Nagyon köszi a segítséget.
Jó olvasást.

Lexi